1. hét A ragyogást választom

Önszeretet, beleállás és felelősség női minőségben

Ez a program nem azért született, hogy megváltoztasson. Hanem azért, hogy segítsen újra kapcsolódni önmagadhoz. Hogy újra ragyoghasson benned a NŐ!

Rengeteg szerep között mozgunk. Dolgozunk, teljesítünk, gondoskodunk, alkalmazkodunk, döntéseket hozunk, helytállunk. Ezek a szerepek önmagukban nem problémásak – sőt, sokszor erősek, értékesek, szükségesek. A nehézség ott kezdődik, amikor a szerepek mögött lassan eltűnik az, aki ezeket a szerepeket viszi: Te, a NŐ!

Sokan nem veszik észre ezt az eltűnést. Nem egy nagy törés történik, hanem apró elcsúszások. Egyre kevesebb idő az önmagunkkal való kapcsolatra. Egyre kevesebb jelenlét a testben. Egyre több „majd ha” – majd, ha lesz idő, majd, ha kevesebb lesz a feladat, majd, ha könnyebb lesz az élet.

Ez a hét arra hív, hogy megálljunk egy pillanatra, és feltegyük az egyik legfontosabb kérdést: Hol vagyok én a saját életemben?

A „ragyogás” szó gyakran félreértett. Sokszor külsőségekkel társítjuk. Csillogással, mosollyal, jókedvvel. Pedig a valódi ragyogás nem egy állandóan fenntartandó szépség vagy hangulat, hanem egy belső állapot. Azt jelenti, hogy kapcsolatban és elfogadásban vagyok magammal. Akkor is, amikor fáradt vagyok, bizonytalan vagy éppen túlterhelt. Egy belső harmónia, önszeretet, stabilitás jellemez. Rendben vagyok magammal. Elégedett vagyok az életemmel. Ehhez persze kell, hogy minél többet megtegyél magadért (ebben segít majd a program). Van, akinél a ragyogás intenzív és vibráló, másnál pedig úgy valódi, amikor a saját nyugodt, csendes energiájába áll bele. Mindenképpen önazonosságot jelent és kapcsolódást ahhoz, aki belül vagy.

Önszeretet 

Az önszeretet sok nő számára nehezen értelmezhető fogalom. Vagy túl idealizált, vagy bűntudattal terhelt. Mintha az önszeretet csak akkor engedhetnénk meg magunknak, ha minden rendben van az életünkben. Az önszeretetet nem majomság, nem önzőség, hanem a legalapvetőbb dolog. Annak a minősége, ahogyan magamhoz fordulok. Ahogyan beszélek magammal. Ahogyan jelen vagyok a testemben. Ahogy mozgok. Ahogyan reagálok a saját határaimra, fáradtságomra, szükségleteimre. Aki nem szereti magát, mást sem képes szeretni. 

Az önszeretet nem azt jelenti, hogy mindig jól érzem magam, hanem azt, hogy akármi is van, én mindig ott vagyok magamnak. Mint a legjobb barát, a legjobb cinkos. Nem bántom magam, ha rosszul döntök, nem kérdőjelezem meg az intuícióimat, nem söpröm le a fáradtságot, nem hasítok le nehéz érzéseket, hagyom, hogy olyan legyek, amilyen vagyok. Képes vagyok tartalmazni minden érzést és gondolatot úgy, hogy nem minősítem magam. Elfogadásban vagyok. Ez az alap, amire minden további változás épülhet.

Beleállás az életbe – a felelősségvállalás

A felelősség szót sokan keménységgel, kontrollal, hibáztatással kapcsolják össze.

A felelősségvállalás azt jelenti, hogy belátjuk, hogy mi alakítjuk az életünket. Ha passzívak vagyunk, akkor hagyjuk, hogy megtörténjenek velünk dolgok, ha aktívak vagyunk, akkor pedig teremtjük az életünket. Képesek vagyunk felvállalni döntéseink következményeit, és elismerjük, hogy mi tehetünk legtöbbet a saját helyzetünk alakulásáért, anélkül, hogy bűnbakot keresnénk. Ez magában foglalja a tudatosságot, a proaktivitást, a megoldáskeresést, és a tanulást a hibákból, ami erősíti az énerőt és az életelégedettséget, ellentétben az önhibáztatással.

Nem hibáztatod magad, hanem vállalod a szerepedet! Ez nagy különbség.

A felelősségvállalás nem önhibáztatás. Amikor azt mondom, hogy felelős vagyok azért, hogy az elmúlt évben 10 kilót felszedtem vagy kikészült az idegrendszerem a hajtástól, stb. az nem azt jelenti, hogy bántom, hibáztatom magam. Csak azt, hogy elismerem, hogy a testem állapota az én döntéseim következménye, az én felelősségem. Ha belegondolsz, ez nagyon felszabadító. Ha én vagyok felelős, akkor én vagyok a megoldás is! Ez az igazi belső szabadság. Ha mást okolok, akkor a megoldást is mástól kell várnom. Ez a tehetetlenség függőség állapotába taszít.

Ha valami az én felelősségem, akkor az én kezemben van a megoldás, a változtatás lehetősége is.

Mi a baj a felelősséghárítással? Ha másra hárítod a felelősséget (szüleid, férjed, tanáraid, környezeted, időjárás, kormány, az élet, stb.), akkor a megoldást is tőlük fogod várni. Ha viszont vállalod, hogy az, ahol most vagy, az a te döntéseid/nem döntéseid, a te szokásaid eredménye, akkor az erő veled marad, hiszen a megoldás is a te kezedben van.

A felelősségvállalás lényege:

• Belső kontroll: Hiszed, hogy befolyásolni tudod az eseményeket, nem másoktól várod a megoldást.
• Következmények felvállalása: Elfogadod tetteid sikerét és kudarcát, és nem hárítod át másokra. Beleállsz az életedbe, az erődbe.
• Tanulás és fejlődés: A fókusz azon van, hogy mit tehetsz jobban legközelebb, nem a hibás keresésén.
• Cselekvés: A reakcióid, a fókuszod és a következő lépéseid felett te rendelkezel.
• Nem bűnbak keresés: Nem az a lényeg, ki a „rossz”, hanem az, hogyan lehet konstruktívan tovább lépni.

Miért fontos?

• Erősíti az önbizalmat: A felelősségvállalás növeli az énerőt, mert felszabadító érzés, hogy magunkért felelünk.
• Jobb kapcsolatok: Segít felismerni és kommunikálni a szükségleteinket.
• Proaktivitás: Munkahelyen és magánéletben is proaktívabb, megoldásorientált hozzáállást eredményez.

Hogyan fejleszthető?

• Figyeld meg magad tudattalan reakcióidban (pl. menekülés, mások hibáztatása).
• Tudatosan válaszd a cselekvést a passzivitás helyett, akár kis lépésekben is.
• Gyakorold a szükségleteid felismerését és kommunikálását.

Beleállni az életünkbe nem azt jelenti, hogy mindent megoldunk, mindent uralunk, vagy mindent jól csinálunk. Azt jelenti, hogy nem kívülről szemléljük a saját életünket, és nem várjuk, hogy majd egyszer „elkezdődik”. Hanem itt vagyunk benne, testben, érzésekben, döntésekben. A beleállás az életedbe nem kemény, nem férfias, nem erőltetett. Inkább csendes és stabil. Egy megértés. „Itt vagyok. Ez az életem. Ebben vagyok jelen.”

A boldogságunkért senki más nem felel, csak mi! Az életben semmi nem „jár nekünk”, de szinte mindent elérhetünk, megteremthetünk magunknak. Egészséget, bőséget, fittséget, tudatosságot, kapcsolatokat, örömteli pillanatokat, fejlődést, stb…

Ez most lehet, hogy durván hangzik és kijózanító. Nem akarlak megbántani. Tudom én, hogy vannak szörnyű élethelyzetek, külső hatások és nehéz időszakok. Anyagi nehézségek, érzelmi/fizikai bántalmazás, nehéz gazdasági helyzet, válság, betegség, haláleset, magunkkal hozott minták, szülők, akik elrontottak dolgokat, stb… Ezek valid dolgok, nem veszem el az élét. Tényleg nem arról van szó, hogy egy tiszta, üres könyv vagy, amibe kedvedre írkálhatsz csillámporos, boldog oldalakat… de a te „koszod”, múltad, gyengeséged, handycap-ed, amiből jössz, ahonnan indulsz, amilyen hatások értek, az egyedi és egyben erősség is. A megküzdés érdekében az életed során különböző stratégiákat alakítottál ki, szuperképességeket fejlesztettél ki (vagy függőségeket). Ebben van a te felelősséged. A reakcióidban és abban, hogyan értékeled a múltad, hogy tudod átfordítani vagy az erődet, képességeidet, érzékenységedet megtalálni benne.

Ezekről a  szelf-coaching hetén fogunk részletesen beszélni, most csak annyit előzetesen: nem igazán hiszek a jövőorientált attitűdben és a jelen teljes megélésében addig, amíg a múltat nem tettük a helyére. Hogy neked ehhez naplózásra, meditációra, feltáró beszélgetésekre vagy terápiára van szükséged, azt döntsd el magad. De a jelenben akkor leszel stabil, ha a múltadban látod az összefüggéseket, megérted a reakcióidat, mintáidat és a sérüléseid mellé kapcsolni tudsz erősségeket is. Egy stabil énképpel már jó eséllyel haladhatsz egy tartósan elégedett, ragyogó, sikeres jövő felé.